Dianetics
a 21. században

„A Dianetics története épp csak elkezdődött. Csak a jövő a megmondhatója, hogy az elme tudományának létrejöttével milyen más dolgok kezdődnek el.”

L. Ron Hubbard, 1950

Ezért L. Ron Hubbard felkészítette olvasóit azokra az előrelépésekre, amelyekről biztosan tudta, hogy be fognak következni, és ezennel bemutatjuk annak történetét, hogy a Dianetics hogyan érkezett el a 21. századba.

Ennek megfelelően ez a történet 1950. május 9‑én kezdődik, a Dianetics: A Szellemi Egészség Modern Tudománya megjelenésével, és azzal, amit joggal neveztek országos Dianetics viharnak. Az akkori barométerek egyike az volt, hogy 750 auditing csoport alakult spontán módon szerte Amerikában, és további ezrek hatoltak be a Terra Incognitába, miközben a könyv továbbra is a New York Times bestsellerlistájának élén maradt. 1950 tavaszát követően a lelkesedés forgószelében megalakultak a távoli területekre elérő Dianetics Kutatási Alapítványok, ahol L. Ron Hubbard előadásokat tartott, oktatott, és más módon is kielégítette az elképesztő közönségigényt. Mindazonáltal, és pontosan úgy, ahogy azt a Dianetics záró fejezetében ígérte, a további kutatások kétségtelenül rövidesen megindultak – és kimondottan összhangban azzal, amit ő úgy határozott meg mint „B” Terv: az életerő eltökélt vizsgálata.

L. Ron Hubbard csupán 1950‑ben 155 nyilvános előadást tartott, hogy kielégítse az egész országra kiterjedő, Dianetics iránti igényt.

A tárgykör hatalmas, a kutatás menete pedig minden részletre kiterjedő. Ám elég annyi hozzá, hogy tizenkét hónapon belül L. Ron Hubbard ténylegesen azonosította a minden élő dologban jelen lévő megelevenítő erőt. Ezt nevezte úgy, hogy Theta, és olyan energiaként jellemezte, amely az általunk ismert fizikai univerzumtól függetlenül és attól különállóan létezik. E tekintetben a Theta repedés volt egy olyan falon, amely mögött a Terra Incognita egészen más birodalma húzódott meg. Ez egyben útjelző tábla is volt A Sejt és az Organizmus című fejezetben (Második Könyv, Harmadik Fejezet) tárgyaltak legérdekfeszítőbb kijelentéséhez. Vagyis:

„Hacsak nem posztuláljuk, hogy egy emberi lélek a fogamzás során belép a spermiumba és a petesejtbe, akkor vannak olyan dolgok, amelyeket csak az a posztulátum ölel fel, hogy ezek a sejtek valamilyen módon igenis tudatosak.”

Ennek a kutatásnak az első szakasza 1951 közepén csúcsosodott ki L. Ron Hubbard következő, a Dianetics tárgykörében írt könyvének, A Túlélés Tudományának megjelenésével. Az, hogy ez a könyv az Emberi Értékelés Hubbard‑féle Táblázatára épül, amellyel tévedhetetlenül előre lehet jelezni az emberi viselkedést és pontosan meg lehet határozni az esetbe való megfelelő belépést, természetesen ugyancsak jelentőségteljes; hiszen ez volt az első a Dianetics‑ben posztulált technikai finomítások közül.

BALRA: L. Ron Hubbard következő könyve a Dianetics tárgykörében – A Túlélés Tudománya. JOBBRA: L. Ron Hubbard személyesen demonstrálja a Dianetics technikákat egy korai E‑Meter‑rel.

Időközben L. Ron Hubbard a leghatározottabban sikerrel járt egy „nagyon érzékeny galvanométer” kifejlesztésében az akkor ismeretlen emberi energiakibocsátás mérésére. Valójában ez csak az első volt az egyre fejlettebb electropsychometer‑ek, ma ismertebb nevükön E‑Meter‑ek hosszú sorában, amelyek a mentális állapotot vagy állapotváltozást mérik. Így a Dianetics területén az E‑Meter‑eket hamarosan arra használták, hogy elképzelhetetlen sebességgel és precizitással találjanak meg engram‑okat.

Ám L. Ron Hubbard 1950 tavaszát követően végzett kutatásainak legtávolabbra mutató végcéljai a nagyobb „C” Tervből következtek:

„Az erőfeszítés a magasabb szintű egyetemes eredet és rendeltetés felfedezésére.”

L. Ron Hubbard az irodájában, az egyik első Scientology szervezetben.

Mondanunk sem kell, hogy a tárgykör ennek megfelelően hatalmas, és végső soron nem kisebb dolgot foglalt magában, mint ennek a posztulált emberi léleknek a tényleges megmérését. (Ami azt illeti, az első ilyen mérést electropsychometer‑rel végezték a kansasbeli Wichitában 1951 végén, majd további teszteket végeztek az arizonai Phoenixben az 1952‑es év során.) Továbbá mondanunk sem kell, hogy e tesztek eredményei számos újabb L. Ron Hubbard kötetet töltenének meg, de a lényeg ez: Az azt követő két éven belül, hogy L. Ron Hubbard megírta a Dianetics: A Szellemi Egészség Modern Tudományát, amelyet most a kezében tart, elsőként sikerült tudományos módszerekkel elkülönítenie és azonosítania az emberi szellemet.

L. Ron Hubbard végül több mint 3000 előadást tartott, hogy ismertesse az emberi elmével és szellemmel kapcsolatos felfedezéseit.
A Scientology Szintek és Oklevelek Osztályozási, Fokozati és Tudatossági Táblázata az a táblázat, amely megmutatja a Clear‑ig és azon túl vezető, lépésről lépésre haladó útvonalat. Ma már több mint száz nemzetben tízezrek tízezrei váltak Clear‑ré.

Ez tehát a Scientology tárgyköre, ahogyan azt L. Ron Hubbard 1952‑ben megalapította. Szó szerint azt jelenti: „tudni, hogyan tudjunk”, és úgy határozzuk meg, mint: „a szellem tanulmányozása és a vele való bánás önmagához, univerzumokhoz és más élethez fűződő viszonyában.” E tárgykör a Dianetics központi igazságaiból indul ki, és felöleli azokat, ily módon ez egy teljesen gyakorlati vallás. Ahogyan most bepillantást nyert a Clear Állapotba, úgy tár a Scientology ön elé egy olyan útvonalat, amely lépésről lépésre vezet a még magasabb állapotok felé – olyan állapotok felé, amelyeket korábban talán el sem tudott képzelni, de amelyek teljes mértékben valóságosak. E tekintetben a Scientology az a jobb Híd, amelynek megépítésére L. Ron Hubbard a Dianetics záró szavában szólít fel bennünket. A Scientology az a széles és szilárd útvonal, amely egy jóval magasabb fennsíkra vezet.

A Dianetics története azonban egyáltalán nem zárult le a Scientology megalapításával. Ugyanis L. Ron Hubbard további előrejelzése szerint:

„Az alkalmazás módszerei óhatatlanul finomodni fognak.”

Ennek megfelelően, és különösen a preclear‑ek még gyorsabb előrehaladása érdekében, haladó Dianetics eljárásmódokat fejlesztett ki. Ezek az eljárásmódok ma világszerte elérhetők a Scientology Egyházakban, és ennek következtében ma már több mint száz nemzetben tízezrek tízezrei váltak Clear‑ré.

A Dianetics volt az első kiadvány, amely kijelentette, hogy a sebészeti beavatkozás során elhangzó beszéd káros hatással van az öntudatlan páciensre.

A Dianetics nagyobb előrelépésének köszönhető továbbá mindaz, ami ma „hagyományos bölcsességnek” számít az emberi elmével kapcsolatban: az általánosan elismert orvosi szótár erre inti az orvosokat: „Semmit sem szabad a páciens jelenlétében mondani, amit a páciensnek nem kellene hallania, mert a nem reagáló páciens továbbra is tudatában van a környezetének, és hallja, amit mondanak”, illetve a London Sunday Times hasonlóan figyelmezteti az egészségügyi dolgozókat: „Az anesztetikum hatása alatt álló páciensek gyakran tudat alatt mindent hallanak, ami a műtétek során elhangzik, és ennek eredményeként káros hatásokat szenvedhetnek el.” Aztán ott van a Természetes Szülési Mozgalom, amely csendes szülést javasol, az orvosi gondolkodás egész iskolái pedig végre egyetértenek azzal a ténnyel, hogy a születés előtti tapasztalatok jelentősen formálják a személyiséget.

Végül pedig – és ebben rejlik a Dianetics 1950 tavaszát követő történetének másik oldala – ez az egy könyv önmagában egy világméretű mozgalom képviselője lett. Röviden, a történelem során nem volt ilyen jellegű kézikönyv, amely ennyire népszerű lett volna. Eredeti kiadása óta a Dianetics‑et több mint ötven nyelvre fordították le, és mintegy 3000 bestsellerlistán bukkant fel.

Mára a tudomány megerősítette, amit 1950‑ben minden Dianeticist tudott: A gyerek személyiségét jelentősen befolyásolja a születés előtti és a születés során szerzett tapasztalat.

Évtizedekkel az első kiadása után nemcsak hogy elnyerte a Publishers Weekly Century Awardot, mivel példátlan módon 100 hétig szerepelt a bestsellerlistájukon, hanem a New York Times bestsellerlistájára is visszatért. Ez a népszerűség ráadásul teljesen egyetemes – Dianetics Alapítványokkal, szervezetekkel és közösségi csoportokkal Ázsiától Afrikáig, valamint szerte Amerikában és Európában – összesen több mint 160 nemzetben. Csak néhány jellemző példát idézve: vannak tibeti kolostorok, ahol immár a Dianetics váltja fel az introspektív meditálást, és egyetemek, ahol a Dianetics csaknem teljesen felváltotta a pszichológiát. Emellett immár állami és városi hivatalok százai nyilvánítják május 9‑ét „Dianetics Napnak”, a Random House Modern Library Olvasói felmérése a könyvet a 20. század tíz legjelentősebb nem szépirodalmi műve közé sorolja. És ahogy haladunk tovább a 21. században, 4,8 másodpercenként veszi kézbe valahol a világban egy új olvasó ennek a könyvnek egy példányát, belevágva a Dianetics kalandjába.

A Dianetics szakadatlan népszerűsége további több mint 3000 bestsellerlistán mérhető világszerte.
Több mint 160 országban, városok ezreiben vannak Dianetics csoportok, és minden héten új csoportok alakulnak. 4,8 másodpercenként veszi kézbe valahol a világban egy új olvasó a Dianetics egy példányát.

Az, hogy az ember milyen messze jut, és milyen gyorsan halad ezen az utazáson, az természetesen az olvasó döntése. De most már a világszerte megalakult Dianetics csoportok ezreinek körében vannak Dianetics szemináriumok és tanfolyamok, az összes Scientology egyházról és misszióról nem is beszélve – és mindez azért, hogy ön gyorsabban eljusson mindannak a személyes megvalósításához, amiről a Dianetics: A Szellemi Egészség Modern Tudománya ír.

Ma a Dianetics a világ leggyorsabban növekvő vallásának részeként virágzik. Több száz Scientology Egyház működik világszerte Dianetics Központokkal.

Találja meg az önhöz legközelebbi Dianetics Központot

A Dianetics a megoldás azokra a problémákra, amelyekkel egyénileg és társadalomként szembenézünk. Egy olyan világban, ahol népeket uszítanak népek ellen, országokat országok ellen, ahol a váratlan erőszak életeket tesz tönkre, ahol a barátok és a család fájdalomtól, zűrzavartól és boldogtalanságtól szenved, a könyv felfedi az egyetlen közös forrást és az Ember igazi természetes ellenségét – a reactive mind‑ot. És biztosítja az egyetlen technológiát, hogy megszabaduljunk tőle.

Kiállta az idő próbáját, több mint fél évszázadon át mindenütt megváltoztatva az emberek életét.

Az ön számára is eljött az idő, hogy belekezdjen a kalandba. Keresse fel a helyi Dianetics Alapítványt vagy Scientology Egyházat (lásd: Szervezeteink címei), és induljon el a jobb élet felé vezető úton még ma. És soha többé ne legyen ugyanaz az ember.

Dianetics: A Szellemi Egészség Modern Tudománya. A New York Times bestsellerlistájának élén álló sikerkönyv tartalmazza az összes haladó technikát, amelyre szükség van a Dianetics alkalmazásához. Tanulja meg az eljárásmódot lépésről lépésre, és tudja meg, hogyan szabadulhat meg a reactive mind‑tól.
Mindent tartalmaz, amire szüksége van, hogy belevágjon az auditing kalandjába, a saját otthonában. Ez a minden részletre kiterjedő csomag lépésről lépésre leírja, mit kell tennie, hogy belevágjon a Clear állapot felé vezető utazásba. Ez tökéletes módja annak, hogy otthon tanuljon, a saját tempójában.
Most meghallgathatja minden idők legkelendőbb könyvét az emberi elméről. Rendelje meg a könyvet, amely az egészet elindította: Dianetics: A Szellemi Egészség Modern Tudománya.